Sivatagi rózsa gondozása – útmutató kezdőknek
![]()
A sivatagi rózsa (latin neve Adenium), a meténgfélék családjába tartozó növény. Afrika trópusi, szubtrópusi részein őshonos, valamint az Arab-félszigeten. Csodálatos növény, amely páratlan szépségű virágaival és egyedi formákat öntő testével ejt ámulatba bennünket, egyben a világ egyik legmérgezőbb növénye is. Nálunk tévesen palackfának is nevezik. Valójában az általunk ismert rózsához nem sok köze van, talán csak virágjának formája. Igényei szerint inkább a kaktuszokhoz húz, hiszen pozsgás növény. Érdekesség, hogy napjaikban Ázsia vezető szerepet tölt be mind a termesztés mind a nemesítés tekintetében.
Nézzük hát a hasznos tudnivalókat, mielőtt sivatagi rózsát vásárolnánk, ültetnénk.
![]()
Tartalomjegyzék
Sivatagi rózsa gondozása
Az Adenium természetes élőhelyén nagyon kevés nedvességet kap. Lévén, hogy eső szinte nem is esik, be kell érnie a reggeli harmattal, amelyet szárának megvastagodott részében (caudex) tárol. Nevezhetnénk a növények púpostevéjének viccesen. Nos, ezt kell tiszteletben tartanunk gondozása során. Nem igényes, ami a talajt illeti, legjobban azonban a laza, nagy vizáteresztő képességűt kedveli. Ilyenek a homok+kókuszrost+perlit keverék, valamint a Litván tőzeg. Nem is csoda, hiszen őshazájában homokban él. Nem szereti a pangó vizet, zsíros, agyagos földet.
Imádja a tűző napot, a forróságot, kánikulában érzi igazán elemében magát, ezért ajánlatos nyáron a legnaposabb helyre tennünk. Csak akkor öntözzük amikor földje már teljesen kiszáradt és csak annyira amennyit a talaja magába szív, ne álljon a vízben! Tápigénye nem nagy, viszont, ha kéthetenként (a vegetációs időszakban) speciális kaktuszféléknek készült, vagy 20:20:20 (N:P.K) tápszerrel kezeljük, azt meghálálja. Az Adenium gondozása a kezdők számára sem nehéz feladat.
![]()
Sivatagi rózsa téli gondozása
Mivel az Adenium nem viseli el a +10 Co alatti hőmérsékletet, már ősszel, amikor az éjszakai lehülés elkezdődik, be kell vinnünk. Tehát teleltetnünk kell. Hogyan teleltessük a sivatagi rózsát? A növény részleges, vagy teljes “téli álmot alszik”, függően a benti körülményektől. Ideális, ha legalább +20 Co fokot tudunk biztosítani, valamit lehetőleg déli fekvésű ablakot. Ha ez nem lehetséges, teleltethessük napmentes helyen is, de arra ügyeljünk, hogy a hőfok semmiképpen sem legyen +15 Co alatt. Nagy valószínűséggel a növény le fogja hullatni az összes levelét mikor bevittük.
Pánikra semi ok, nagyon gyakori jelenség, a sivatagi rózsa minden stresszre így reagál (fényviszonyok, páratartalom ill. hőfok változása). Amikor ez megtörténik, fokozottan figyeljünk az öntözésre, hiszen nincs párologtatás levél híján. A sivatagi rózsa gondozása télen nem nehéz, ha odafigyelünk az említett néhány részletre.
Sivatagi rózsa ültetése
A sivatagi rózsának több fajtája létezik. A legelterjedtebbek:
- Adenium obesum
- Adenium arabicum
- Adenium somalense
Ritka sivatagi rózsa fajták:
- Adenium socotranum
- Adenium somalense var. nova tanzania
- Adenium multiflora, stb.
A sivatagi rózsa szaporítása magról, illetve lemetszett ág gyökereztetésével történik. Érdekes, hogy a gyökereztetett ág sosem fog olyan mutatós, “kövér” tönköt (caudex) létrehozni, mint a magról ültetett növény. Maradjunk a magról való ültetésnél. Ha megvettük a magokat, célszerű mihamarabb elültetni, hiszen csíraképességüket 3 hónap után nagy valószínűséggel elveszítik.
![]()
Először is áztassuk le a magokat tiszta vízben néhány órára (5-6). Az ültetésre a legcélszerűbb a csíráztató doboz, amelyet szinte költségmentesen saját magunk is könnyen elkészíthetünk. Töltsünk bele ültető médiumot (lásd a “Sivatagi rózsa gondozása” alcím alatt), majd fektessük a tetejére a magokat (ne temessük be földdel). Zárjuk le és tegyük meleg (20-28 Co) helyre, ahol fény éri.
![]()
Naponta szellőztessük meg egy kicsit, permetezzük meg tiszta vízzel. 4-5 nap múlva már megjelenhetnek a csírák. Ezután csínján az öntözéssel, csak permetezzünk vízzel, ha a föld teteje kiszáradt. Ebben a fázisban a növény nagyon lassan fejlődik, legyünk türelmesek és semmiképpen ne tápszerezzük míg legalább 3 pár valódi levél ki nem fejlődik.
![]()
Hol tudnék sivatagi rózsát venni? Ha nem áll módunkban ültetni, marad a vásárlás. Magyarországon gond nélkül megtehető, egyes kertészetekben, hirdetéseken keresztül, vagy közösségi oldalakon.
Magok Ázsiából:
Sivatagi rózsa öntözése
Nem hibázhatunk, ha betartjuk azt az alapszabályt, hogy csak akkor öntözzük sivatagi rózsánkat, ha a földje már teljesen kiszáradt. Ne tegyünk alátétet, nem szabad, hogy a gyökerek álljanak a vízben. Nyáron naponta kétszer is megöntözhetjük a növényt, de soha ne tegyük a legnagyobb melegben, inkább reggel, vagy alkonyatkor.
![]()
Túlzott öntözésre a sivatagi rózsa betegségei, a chlorózis és a gyökér, illetve tönkrothadás jelenhetnek meg. Az utóbbi nagyon nehezen kezelhető, a növényt csak csonkítással menthetjük meg.
Rothadt gyökér
Sivatagi rózsa metszése
Imádja a metszést! Miért nem virágzik a sivatagi rózsa? Az egyik oka pont a metszés hiánya. Minél több megnyúlt ágat megmetszünk, a növény annál dúsabb lesz, ebből kifolyólag a virágzás is valószínűbb. Fontos, hogy csak a fás részeket vágjuk. A friss seben megjelenő ragadós folyadékot itassuk fel, kézzel ne bántsuk, MÉRGEZŐ! Ezután hintsük meg őrölt fahéjjal, ez elősegíti a begyógyulást, egyben meggátolja a gombás betegségeket.
![]()
Reméljük kedvet kaptak, hogy sivatagi rózsával tegyék szebbé, egzotikusabbá otthonukat. Némi gondoskodást igényel, de a virágzás minden perc türelmet kárpótol!
Hasznosnak találta a cikket?
Hasonló cikkek a blogoldalról
JUKKI pelenka – természetes kényelem, biztonság és kedvező egységár a mindennapokhoz
A pelenka kiválasztása az egyik első és legfontosabb döntés, amellyel a szülők a baba érkezésekor szembesülnek. A JUKKI azonban leveszi a vállukról a bizonytalanságot.
Hasonló cikkek ebből a kategóriából
Raklap bútorok – Kreatív ötletek és gyakorlati tippek a kerti bútorok készítéséhez
Ismerje meg a raklap bútorok készítésének módszereit, praktikus tippekkel és ötletekkel. Fedezze fel a környezetbarát és költséghatékony megoldásokat, amelyekkel otthonában egyedi stílust teremthet.
5 ok, ami miatt Dominikának kell lennie a következő úti célodnak
Hogyan képzeled el álmaid útját? Egy gyönyörű paradicsom, csodálatos hely, ahol úszol, szörfözöl, kirándulsz, hajózol, vagy búvárkodsz és a tengeri élőlényeket kémleled a víz alatt? Esetleg békésen pihennél a homokos parton, miközben a szellő simogatja az arcodat és az összecsapó hullámok hangját hallgatod?