Nagy nevek az ejtőernyős ugrás világából
Az extrémsportok igazi legendáiról jóval kevesebbet hallani, mint egy-egy népszerű sportág képviselőiről, pedig az ejtőernyőzésnek is megvannak a maga nevei és történetei.
Az extrémsportok igazi legendáiról jóval kevesebbet hallani, mint egy-egy népszerű sportág képviselőiről, pedig az ejtőernyőzésnek is megvannak a maga nevei és történetei.
A sivatagi rózsa (latin neve Adenium), a meténgfélék családjába tartozó növény. Afrika trópusi, szubtrópusi részein őshonos, valamint az Arab-félszigeten. Csodálatos növény, amely páratlan szépségű virágaival és egyedi formákat öntő testével ejt ámulatba bennünket, egyben a világ egyik legmérgezőbb növénye is.
Magyarországon 1990-ben a Westel hálózaton keresztül megcsörrent az első hívás. Igen csak “csörrent”, nem zenét játszott. Azóta eltelt 33 év, számos generációja a mobiltelefonoknak megjelent, hogy szinte szempillantás alatt egy új modell váltsa fel. Ma már az okostelefonok korát éljük. Sok minden változott az évek során, de a csengőhangok testreszabhatósága modelltől függetlenül, mindmáig nagy vonzerővel bír.
Akár rövidebb időre költözöl külföldre munkaügyből vagy kikapcsolódás céljából, akár egy másik országban kezdesz új életet, biztosan számodra sem meglepetés az, hogy a nemzetközi költözés sokkal több terhet helyezhet a válladra, mint ennek a folyamatnak a belföldi verziója.
Szinte nincs ember aki ne próbálta volna ki az alkoholt, akár csak egy köszöntő pezsgő erejéig is. Mit tudunk róla? Azon kívül hogy bódít és nagy mennyiségben fogyasztva káros szervezetünkre, valljuk be nem sokat. Pedig illene! Minden alkohol egyforma, miért okoz fejfájást ha túlzásba visszük, mennyi idő alatt távozik szervezetünkből? Csak néhány az általános kérdések közül.
Az ember eredendően társas lény. Legalábbis a nagytöbbség. Az igény, hogy az örömöt megosszuk valakivel, hogy a bánatban legyen valaki, akire támaszkodhatunk, hogy kommunikáljuk, legalább annyira elemi mint a szexualitás. A világ, amelyet formálunk kompromisszumokkal teli. Ahhoz, hogy megteremtsük a nekünk megfelelő életkörülményeket dolgoznunk kell, sokat, s ez felemészti időnk nagy részét. Nem sok marad szórakozásra, pihenésre, társkeresésre. Az ismerkedés egyik, egyre elterjedtebb, népszerűbb formája a társkereső oldalakra való bejelentkezés.
Az ember létezése óta meg szerette volna ismerni az ismeretlent, látni mi van az erdőn, mezőn túl. Csodálta a madarakat röptükben, azon töprengve milyen is volna magasból látni a földet . Fentrő nézve, az alattunk elterülő táj látványa mindenki szívét legalább egy kicsit megdobogtatja. Ha magunk alatt látunk mindent, akármilyen parányiak is vagyunk a természetben, hatalmasnak érezzük magunkat. Az alkotás adottságával az ember kilátókat épített, amelyek a látvány mellett nem utolsó sorban megfigyelő toronyként szolgáltak háborús időkben. A modern kori kilátóknak természetesen ilyen szerepük nincs.
Mit tudunk a hekkről? Könnyű elkészíteni? Mire kell ügyelni a hekk sütésénél? Ezekre a kérdésekre kapunk választ a továbbiakban. Eddig szerettük, ezután már el is tudjuk majd készíteni! Hasznos tanácsok, egyszerű és nagyszerű receptek!
A pihenés az élet fontos részét képezi, akár akarsz erről tudomást venni, akár nem. A vakáció felfrissíti és újraindítja az elmét, így egy pár napos relax után tiszta fejjel térhetsz vissza a munkába, és újult erővel vetheted bele magad a feladatok halmazába.
Hogyan képzeled el álmaid útját? Egy gyönyörű paradicsom, csodálatos hely, ahol úszol, szörfözöl, kirándulsz, hajózol, vagy búvárkodsz és a tengeri élőlényeket kémleled a víz alatt? Esetleg békésen pihennél a homokos parton, miközben a szellő simogatja az arcodat és az összecsapó hullámok hangját hallgatod?